Amíg nincsen készen tokkal - vonóval, alásmittolva, húsvéti kölnivel gazdagon locsolva és a lehető legkijjebb hirdetve ez az üstöllést összetákolt alapizé, addig nem akartam írni róla.
Annál is inkább nem, mert a tákolási folyamat egészen a végszavazás pillanatáig nem bírt abbahagyódni. Azt meg akármibe lefogadom, hogy még hatályba sem fog lépni, de már fognak rajta módosítani, ha valami ötletroham elkapja valamelyiküket.

Ha kell, akármikor összedobnak egy téperezervalahányas lexet. Elvégre kétharmad van vazze.
Amiért mégis billentyűzetet ragadtam, az jellemzi az egész alkotmányozási folyamatot, megmutatja a valódi arcát az alkotmányozóknak és láthatóvá teszi az egész mutatványnak a valódi célját.
Eme állításomat a legjobban ez a módosító idítvány bizonyítja:

http://www.parlament.hu/irom39/02627/02627-0167.pdf

Mondjuk az is megérne egy pár sort, hogy miért is kell egy úgymond kiérlelt, hosszú időt igénybevevő, fáradtságot nem kímélő össztársadalmi vitán és egyeztetésen átmenő normaszöveget a végszavazás napján, pár órával az elfogadása előtt módosítgatni, de most nem ez a lényeg.
A Lázár nevű kormánypárti frakcióvezető ( aki már nem csak erről híres ) által benyújtott rövid és szinte ártatlannak tűnő módosításocska egy időzített bomba az önkormányzatok számára.
Ez a módosítás azt teszi lehetővé, hogy a működésképtelen önkormányzatok helyett, egy rövid bírósági kitérő után a fővárosi, illetve megyei kormányhivatalok  kormány által kinevezett vezetői önkormányozzanak rendeleti úton.
Milyen érdekes véletlen, hogy ez pontosan ráhúzható az esztergomi ügyre.
Ott ugye van a választott testület, meg a választott polgármester. Meg ott vannak ugye, az esztergomi választópolgárok. A választott testület abbéli munkálkodása közben, hogy lehetetlenné tegye a választott polgármestert, működésképtelenné teszi az egész kócerájt. A választott testület nem oszlatja fel magát, mert fél, hogy a választópolgárok, élve a választójogukkal, a többségüket elhajtja, mint a magzatot. A parlament ( aki szintén egy választott testület ) is kimodhatná a működésképtelenséget és felszlathatná ő is a kócerájt, de nem, mert az ottani többség ugyanolyan, mint az esztergomi többség és ugyanazok az indulatok és félelmek vezérlik.
A helyzet mondhatni patt. Meg égő.
De nem, mert jön a Lázár nevű ( akinek sokja van, így sokat is ér ) téperakárhányasa és a ( frissen ) kinevezett bírák elé viszi az ügyet. A ( frissen ) kinevezett bíró először határidőt szab, majd a további sikeres obstrukció után kimondja a mulasztást, majd elrendeli, hogy a területileg illetékes kormányhivatal kormány által kinevezett vezetője alkosson rendeletet.
A választópolgárok által választott testület és polgármester helyett, ő maga, a kinevezett, egyszemélyben.
Az esztergomi példánál maradva, Meggyesék vígan obstruálhatnak bárhogy, Tétényi Éva polgármester és a város polgárainak feje felett rendeletileg vezetheti a várost a kormány megbízottja.
Hánemsemmi. Ez má persze így nem patt. Viszont még mindíg égő.
Az ötlet temészetesen kiterjeszthető, akár mondjuk Szeged is lehet a következő állomás.
Az a sok sarkantyús gumicsizmás lábú és agyú polgármester, aki megszavazta meg nem is sejti, rá is bármikor sor kerülhet.
Gratulálok!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Neonbagoly Fészke facebook oldalához!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neonbagi.blog.hu/api/trackback/id/tr332839407

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János kezébe szálka ment 2011.04.22. 20:37:58

  Szegény Lézer János már jó ideje álmatlanul forgolódott éjszakánként az ágyában. Hiába gondolkodott erősen, nem jött rá mi az oka. A szép szolgálati autóját már régen leadta, az már nem is foglalkoztatja, hisz vett egy hasonlót (az árát és ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sisifux 2011.04.19. 13:51:16

Nem híjába firnyákos jog ászok osszák itten az észt.(eszet) Elég, ha erre a Dzsoni gyerekre gondolok. Igen, igen a lézeresre. Persze, mindent nem értek nálla se, mert ha ennyire meg van őrülve a teknikájé, mijjé nem akarta a szomszédba a kutatós intézetet. Ha nem itten éldegélnék, még szinte röhögni is kedvem támanna, de így inkáb csak dühöngök, hogy ennyire hülyének nézik a sokat hívatkozott zembereket. Persze, az ilyen hülyéket vezetni is köll, mer', ha kevésbé lennének azok, maguk is képesek lennének a dolgukat végezni. A kicsit is, meg a nagyot is. A papír mindenesetre mán valami tákolmánnyal kidíszítve meg van hozzá. Hijába no, akinek srófra jár az agya, az csavaros eszű.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.04.19. 13:59:30

@sisifux:
Erről a Lázár nevű negyednótásról már írtam az elhíresült böffenetének nyílvánosságra kerülése alkalmával.
bagolyfeszek.nolblog.hu/archives/2011/03/21/Lazar_a_mi_is/

anonymand 2011.04.20. 10:18:06

@sisifux:

Tisztelt sisifux!

Csavaros a disznóé is, oszt mire jut vele?
Addig, de addig betonoznak, míg rájuk nem dől.
Az, hogy egyetemre jártak, nem jelenti azt, hogy megokosodtak. Ez elég látványosan kitűnik.
Nem tanultak történelmet pl.
A mi államiságunk ugyan csak 1000 éves múltra tekinthet vissza, de történelmi tapasztalatok mutatják, hogy minél inkább autokrata egy rendszer, annál gyorsabb, látványosabb és nagyobb a bukása.
A mi védett állatainkra sincs kőbe vésve az örökös .....

Tisztelettel:
anonymand
süti beállítások módosítása