Matolcsy, a muff, meg a zsé

2012.07.05. 17:29

Pár napja még csak arra gyanakodtam, hogy túlságosan tömény a cucc amit ezek tolnak, de most már be kell látnom, hogy ez azér nem lehet magyarázat mindenre. Kell még itten lenni valami furmányos agyfaszfélének is, ami toszogatja feszt azt az elhíresült jobb féltekét.
Mer mimásra gondoljak, amikor a köpcös vezér jobbkeze ilyeneket mond, hogy "kis résekben kell nagyra nőni".
Persze. Kis rések. Belenőni. Nagyra. Bírnád mi?
Múltkor még csak veregetted a kicsi eszközödet, most meg belenőnél.
A kis résekbe.
Jó tudom, a világot már elég régóta a muff, meg a zsé mozgatja, de nem lesz ez sok egy kicsit?
Ezt a látens pedofil dumát egyébként a habonyárpi íratta neked, vagy magadtól vagy ilyen hülye?
De fordíccsuk kicsit komolyabbra a szót. Az van bazmeg, hogy nem elég, hogy ennek szellemi nefürgyélle állapotában dagonyázó triplabóvlihalmaznak a sajátos unortodox költségvetés tervezési és tárgyalási technikájával megint sikerült az utóbbi pár napban a piacok részéről kialakult kicsike kis bizalmat hazavágni, a Külpiaci Értekezleten még rá is tesz egy pár lapáttal.
Miközben holnapig nem tud úgy tervezni, hogy azt ne kelljen átírni óránként, ő már kétezharmincban jár. Évi öt-hat százalékos növekedésről, a GDP megduplázásáról, keleti exportoffenzíváról, meg megtakarítás és beruházás alapú gazdaságra történő átállásról értekezik. És ami a legszebb, hogy a jövőben tizenöt-húsz globális cégcsoporttal szeretne stratégiai megállapodásokat kötni.
Ha valaki eddig nem tudta volna, ezután már teljesen biztos lehet abban, hogy a magyar gazdasági miniszter - aki a miniszterelnöke szerint történelmi tetteket hajtott végre, valamint sikeres és ezért nem szeretik az ellenfelei - valamiféle mániás elmezavarban szenved.
Mondjuk ilyenben:

http://tinyurl.hu/W6CL/

Azzal együtt persze, aki kinevezte és máig is kiáll mellette.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Neonbagoly Fészke facebook oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://neonbagi.blog.hu/api/trackback/id/tr934631523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása