A köpcös meg a labancbulvár

2011.06.13. 15:31

Azér fejlődik a mi köpcösünk, ezt nem tagadhattya le senki. Számszakilag legalábbis.
Kezdetben volt ugye a három gyerek, három szoba, négy kerék. Utána meg ugye a hálószobába invitált öt nyugdíjas rendőr, hat rokkant, hét gonosz tűzoltó, nyolc katona, kilenc bohóc volt a menő duma.

Most meg előkerült nekünk a következő tíz kormány. Az ő kötöznivaló kezeikkel együtt. A szokásos szófordulatommal majdnem azt írtam, hogy előkerült nekünk itten, de hát nem itten került elő, hanem a szomszédos Ausztriában. Ott is  a legolvasottabb bulvárlapban.
Megpróbáltam ezt elképzelni fordítva.
A Magyarországra látogató Werner Faymann osztrák kancellár a Blikkben, mondjuk egy Alekoszról, meg egy Kiszel Tündéről szóló kisszines melletti cikkben hazaüzen a népének, meg az összes létező és majd ezután megalakuló politikai erőnek, hogy "...egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét".
Vagy ugyanezt Angela Merkellel, vagy Nicolas Sarkozyvel.
Nem ment.
Ezek a hölgyek és urak legfeljebb mértékadó sajtóorgánumokban nyilatkoznak a hazájuk jövőjét érintő kérdésekről. Akkor is legfeljebb azt mondanák, hogy kormányuknak sikerült fontos gazdasági kérdésekben olyan széles konszenzuson alapuló törvényeket alkotnia, amelyek, ha nem változnak számottevően a körülmények, akár több cikluson keresztül is alkalmasak lehetnek az országaik előtt álló kihívások kezelésére.
Ezenkívül nem hazudnának, mint a mi miniszterelnökünk, aki amikor azt mondja, hogy "míg egy éve Magyarországot még Görögország előtt emlegették a válsággal összefüggésben, ma már nem vagyunk válságtéma", pontosan tudja, hogy ilyeneket csak az ő Kósa és Szíjjártó nevű csahosa emlegetett, sokak szerint nyilvánvaló shortolási szándékból.
Legfőképpen azonban soha nem nyilvánulnának meg kormányzati kérdésekben egyes szám első személyben.
Baromságokat meg pláne nem.
Mielőtt a hívek felháborodnának a baromság kifejezésen, emlékeztetni szeretném őket a jogász - paraszt kormány fejével együtt, hogy költségvetési és adó-törvények esetében a kormánykoalíció tavaly novemberben csorbította az Alkotmánybíróság hatáskörét. Ezeket a jogszabályokat az Alkotmánybíróság csupán bizonyos alapjogok sérelme esetén bírálhatja felül, az új alaptörvény értelmében egészen addig, míg a GDP arányos államháztartási hiány nem csökken 50 százalék alá.
Ez pedig nem jelent mást nemfidesz magyarul, minthogy a következő kormány akár egyszerű többséggel is törölheti a kezét megkötni akaró sarkalatos gazdasági törvényeidet, azokat az Alkotmánybíróság nem bírálhatná felül és nem helyezhetné hatályon kívül.
Pont.
Úgyhogy köpcöském sikerült megint fényesen bizonyítanod azt a bizonyos nem elég hülyének lenni, annak is kell látszani alapigazságot.
 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Neonbagoly Fészke facebook oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://neonbagi.blog.hu/api/trackback/id/tr732980572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táskás Tóni 2011.06.13. 22:32:02

Az interjút kezelés előtt vagy után adta a bunkó focista Ausztriában. Nem mindegy, jobban tudnánk következtetni az állapotára.Azon pedig már egy pár napja én is felháborodtam, hogy a görögválságozást pár hónap távlatában másra kenik.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.06.14. 10:00:33

@Táskás Tóni:
Bulvárlapban megjelent miniszterelnöki nyilatkozat az csak bulvárhír lehet.
Egyenértékű a Kiszel Tünde szemöldökéről, vagy az Alekosz féldecis poharáról szóló beszámolókkal. A nyilatkozó sem ér többet náluk.

Táskás Tóni 2011.06.14. 11:06:43

@neonbagi: A nyilatkozó sem ér többet náluk.. erről semmi kétségem nem volt idáig sem.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.06.14. 12:12:28

@Táskás Tóni:
És még mennyi mindenről nem lesz majd semmi kétségünk, mire eltakarodik oda, ahová való.

gyilkos fűegér 2011.06.14. 12:32:52

Én viszont a "Lőjetek a Köpcösre" brigád nevében felháborodok a "baromság" kifejezésen, ez ugyanis vérlázító ordenáré tahóság, seggarcú kreténség, aljadék gyökérség.

gyilkos fűegér 2011.06.14. 12:34:07

@neonbagi:

A következő intejút a St Pauli Nachrichtennek adja.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2011.06.14. 12:56:31

@gyilkos fűegér:
Elnézést túlcizellált megfogalmazásért.
Természetesen kész vagyok a brigád álláspontját magamévá tenni.
Izé... a pénztárt merre találom?
Esetleg a Fedél nélkül című periodika viccrovata?

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2011.06.25. 11:34:22

Kíváncsian várom, mikor rohanjuk le Etiópiát.
(Ha valakit ez megakaszt, ajánlom figyelmébe Olaszország 20.sz.-i történelmét.)

Rodeo36 2011.08.02. 01:06:26

@otto von bolschewick: Mykónos-t vagy Kyreá-t ha szabadna kérnem...érdekeltségeim vannak arrafelé és a köpcössel meg elszámolnivalóm, van egy hordóm még Dyonisio használta gomosz alakok beletevésére mindíg tele volt valami jófélével kellemes átmenet a túlvilágra hátha még rá is léphetnék a fejére amint kitüremkedik

VavyanQuinn 2011.08.19. 09:21:58

@neonbagi: :) én egyszer rászántam 250 HUF-ot a Fedél nélkül - re, olyan volt, mint egy óvódások által szerkesztett-rajzolt lap, és nem is akartam elhinni, hogy felnőtt emberek itt tarthatnak. Mondjuk én nem bánom, hogy nálunk ilyet osztanak vagy énekelve "keresik" a pénzt, legalább nem egymást ássák el a parkban.
süti beállítások módosítása