Fletó nyet. A többi da.

2012.09.18. 16:56

Szoktam én azon néhanapján nyüszítésig röhögni, hogy amikor a fletó beszól, vagy akciózik egyet, a kisebb-nagyobb politikusok szakmányban fossák le a saját és egymás inait, hogyasszongya, fusson ki merre lát mer visszagyün az öszödi böszme. Meg ilyenek.
Mint például most is. Éhségsztrájk előtt, alatt, meg utána.
Merhogy ma már odáig süllyedtünk hogy Gyurcsány ellen az a fő érv hogy... hát ő a Gyurcsány. Ezér aztán nem lehet igaza semmiben. Mer egy Gyurcsánynak hogy is lehetne? Logikailag kizárt.
Igaz az, hogy szopatás a regisztráció? Igaz. De ő ne mondja. Nem mondhatja. Ne tiltakozzon. Ne is legyen. Se ő, se a pártja.
Ilyenkor bennem meg az hörkül felfele, hogy hámármérne?
Hogy hazudott? Má mér ne hazudna? Politikus, nem?
Nem vicces ezzel érvelni akkor, amikor a regnáló hatalom képviselőit, beleértve a miniszterelnököt is, szinte lehetetlen igazmondáson kapni?
Azt is mantrázták, hogy köztörvényes bűnöző. Emeltek ellene vádat valaha is?
Itt most majd az jön, hogy elévülés, meg hogy bizonyítottság hiányában.
A leghatásosabb karaktergyilkoló technika, hogy valaki ellen feljelentést tesznek olyan ügyben, ami már elévült, mert ilyen ügyet vizsgálnia sem lehet a hatóságoknak, mantrázni viszont bizonyítékok nélkül is lehet a bűnösséget és azt is, hogy elévülés miatt úszta meg a feljelentett.
Idéznék egy kicsit a büntetőeljárásról szóló törvényből (1998 évi XIX. tv.):

190. § (1) Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,
a) ha a cselekmény nem bűncselekmény,
b) ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény,
c) ha nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, illetve ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el,
d) ha büntethetőséget kizáró ok állapítható meg, kivéve, ha kényszergyógykezelés elrendelése látszik szükségesnek,
e) a gyanúsított halála, elévülés, kegyelem miatt,
f) a törvényben meghatározott egyéb büntethetőséget megszüntető ok miatt,
g) ha a magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiányzik, és az már nem pótolható,
h) ha a cselekményt már jogerősen elbírálták,
i)
j) és megrovást alkalmaz, ha a gyanúsított cselekménye már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen.

Tessék mondani, hol is van ebben olyan, hogy bizonyítottság hiányában?
Ha már ilyen idézgetős a hangulatom, idekopizom a kormánypárt lábvizében lubickoló jelentéktelen ideológiai pártszerűség  szalonkarémisztő vezérének nagyarcú ömlengését is:

„Politikai feladat volt Gyurcsány Ferencet amortizálni. Ez száz százalékosan sikerült. Neki abból lett volna politikai haszna, ha Orbán Viktorral tud megmérkőzni. De nem ért el hozzá, mert ott voltunk mi: Navracsics Tibor, és én.”

Vajon abból a négyévi amortizálós buliból mennyi is alapult valós tényeken? Érdemes ezzel még foglalkozni? Most, amikor a fél ország oligarházik, meg földbérletbűnözőzik?
Szar gazdaságpolitikát csinált?
Ma már tudjuk, hogy a sokirányú látókörrel megáldott Matolcsy a kormányváltás óta mindössze egyetlen számot bírt eltalálni. Azt, hogy az IMF az három betű.
És még sorolhatnám.
A jobboldalon fosnak tőle, mert túlél mindent. Fosnak tőle, mert nem hátrál meg. Fosnak tőle, mert még midíg itt van.
A baloldal más tészta. Ők úgy gondolják, ha ráturbóznak az amortizálós mantrára és ők még hangosabban gyurcsányoznak, akkor nagyobb szavazótáboruk lesz. Ezt már jó ideje csinálják és a szavazótábor valahogy mégsem akar nőddögélni. Tán akkor sem nőne, ha egy autodafé keretében máglyára vetnék a Hősök terén. Ha valóban le akarják váltani a köpcöst, akkor észreveszik, hogy arra a pár százezer DK szavazóra is szükség van.
Itt be is fejezhetném, de nem.
Jelentem elkészült a mű. Mármint a tiltakozás tárgya. Itt olvasható:

http://www.parlament.hu/irom39/08405/08405.pdf

Benne van a regisztráció, a levélben szavazás és az is, hogy kétszáz aláírással boldog-boldogtalan indulhat.
Ezzel kéne foglalkozni, nem a Gyurcsánnyal.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Neonbagoly Fészke facebook oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://neonbagi.blog.hu/api/trackback/id/tr284786263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tetovaoda 2012.09.18. 20:10:12

Szuper! Ilyen remek összefoglalót még sehol sem olvastam erről a kabaréról, amit itt összpártilag előadnak a Nagyérdeműnek. Gratula!

NIPREDIL 2012.09.18. 20:16:27

Egyetértek a poszttal. Szerintem az évek óta tartó szisztematikus karaktergyilkosság most kezd kontraproduktív lenni.

neonbagi · http://neonbagi.blog.hu/ 2012.09.18. 20:25:43

@NIPREDIL:
Lehet, hogy kontraproduktív, de erről már nem bírnak lejönni.

Gargantua 2012.09.19. 09:23:51

Bravó. Kitűnő írás.

egyjózsi 2012.09.19. 09:42:58

Ez van! Tényszerű, humoros, remek írás! Gratula!

munkanelkuli 2012.09.19. 10:33:48

"A választást a kitűzését követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti napra kell kitűzni." - kicsit sietős volt, ezért zagyvára sikeredett?

esernyősEvezős 2012.09.19. 13:47:36

Hm ... most találtam ide (tudom, későn!), konkrétan erre az írásra (DK honlapján ajánlják olvasásra), de jövök máskor is, mert mindazok ellenére, amit igen jól összefoglaltál az írásodban, az emberek még mindig vakok és süketek és én ezt valamiféle éledezésnek érzem.

NIPREDIL 2012.09.19. 19:04:22

@szsa: Nekem MINDIG igazam van!!! ((Pedig nem vagyok egy orbánviktor...) :-)))
süti beállítások módosítása